Szupersüti

Fehércsokis-vörösáfonyás süti

Akkor következzék is az alaprecept első (igazi) variációja. A hozzávalók között kiemeltem mi változott az alaprecepthez képest. Kevés változtatással máris egy teljesen új sütit kapunk, ráadásul a kókusz-fehércsoki-vörösáfonya igazán szuper ízélményt hoz létre!

vörösáfonyás fehércsokis kókuszos zabkorpás gyors sütiHozzávalók:

1. 2 tojás

2. 1 kis pohár natúr joghurt

3. 3 evőkanál olaj

4. 1/2 csomag sütőpor

5.  1/2 joghurtospohár cukor (nagyon édesszájúak figyelem: ez így olyan közepesen édes)

6. csipet só

7. 1 joghurtospohár zabkorpa

8. 1 joghurtospohár kókuszreszelék

9. 5 dkg aszalt vörösáfonya, 10 dkg fehércsoki

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Leggyakrabban gyümölcskenyér formában sütöm a sütit és variációit, de mint a képen is látható más formában is szuperül elkészíthető. Ha kell, kiolajozzuk a formánkat. 

A tojásokat kézi habverővel (vagy akár villával) összekeverjük a cukorral, csipet sóval, majd hozzáadjuk a natúr joghurtot.

A joghurtospohárral belemérjük a zabkorpát és a kókuszreszeléket. 

Hozzáadjuk a sütőport és olajat, majd belekeverjük a vörösáfonyát és a feldarabolt fehércsokit.

Az előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük (nálam ez olyan 25 perc)

Jó étvágyat!

Szupersüti alaprecept variációk

Már magát az alapreceptet is elkészíthetjük egy-egy kis csavarral, így máris új sütiket kapunk. Ezek most csak ötletek, nem sütöttem meg még mindent, így a kép is csak illusztráció 🙂

cupcakes-1452221_640

  • A legegyszerűbb: hagyjuk ki a kakót és kapunk egy sima kókuszos sütit
  • Csokidarabokkal: akár tej-, ét és fehércsokidarabokkal egyszerre, igazán csokiimádóknak
  • Csokival leöntve: így megint más a kinézet és az íz is
  • Gyorsan szeretnél valami látványosat? Süsd meg a sütit muffinformában, tegyél a tetejére tejszínhabot vagy mascarponét és szórd meg csokireszelékkel. De Nutellával megkenve és egy kis plusz kókuszreszelékkel a tetején is isteni

Mit szóltók? Van még ötlet?

 

Alaprecept

Az alaprecept nem az én találmányom, de sajnos nem tudom megmondani honnan származik. Első alkalommal beleszerettem az egyszerűségébe és finomságába, ráadásul még egészséges is a zabkorpának köszönhetően. 

Aztán rájöttem, milyen jól variálható, milyen gyors és gyakorlatilag elronthatatlan, még kisgyerekkel is könnyen elkészíthető. Így jöttek létre azok a variációk, amelyek hamarosan következnek.

Jöjjön hát akkor a recept!

kókuszos kakaós zabkorpás gyors süti

Hozzávalók:

1. 2 tojás

2. 1 kis pohár natúr joghurt

3. 3 evőkanál olaj

4. 1/2 csomag sütőpor

5.  1/2 joghurtospohár cukor (nagyon édesszájúak figyelem: ez így olyan közepesen édes)

6. csipet só

7. 1 joghurtospohár zabkorpa

8. 1 joghurtospohár kókuszreszelék

9. 3 evőkanál kakaó

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy gyümölcskenyérformát előkészítünk, ha nem szilikonos egy kis olajjal kikenjük.

A tojásokat kézi habverővel (vagy akár villával) összekeverjük a cukorral, csipet sóval, majd hozzáadjuk a natúr joghurtot.

A joghurtospohárral belemérjük a zabkorpát és a kókuszreszeléket. 

Hozzáadjuk a kakaót, sütőport és olajat, összekeverjük. 

Az előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük (nálam ez olyan 25 perc).

Jó étvágyat!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!